Várakozó üzemmód

Sokszor voltam már úgy, hogy szavakba kellene öntenem, amik eszembe jutnak. Ezért is gondoltam arra, hogy ezt a kis szösszenetet berakom ide a blogba. Ez a novella nagyjából olyan 3 éve készülhetett, és azóta legalább 7 alkalommal írtam át. Azt hiszem így a jelenlegi állás szerint már egész jól összeállt a kép, amit mutatni akartam vele. Vagyis szöveg, de ez ne zavarjon meg, én képekben gondolkodok, amikhez a szöveget csak adalékként rakom hozzá. Rajzolni meg nem tudok, sajnos. Szóval ez itt a szöveg, és képzeld hozzá a képeket. Már ha érdekel. De szerintem nem lett ez olyan rossz. Majd lesz. Még. Idővel. 

.

Grig-gel voltam kedvenc haverommal, akit minden tiltakozása ellenére, mégiscsak beosztottak a mai napra is. Hiába akarta kivenni a szabadságát, egyszerűen nem akarták elintézni hogy végre kipihenhesse magát. A múlt hónapban hárman szenvedtek kisebb-nagyobb baleseteket, így nem csoda ha majdnem minden nap itt voltunk, összezárva ebben a koszos kis fülkében. Egyiküket egy zárlatos vezeték kicserélése közben érte az áramütés, a másik állítólag nem vette észre hogy dől felé a 20 tonnás alkatrészekkel teli polcszerkezet, az utolsó versenyző pedig nemes egyszerűséggel hasra esett a vizes folyosón, maga alá gyűrve az ujjait. Egy ilyen világban az embernek néha muszáj áldozatokat hoznia, ha el akar tűnni egy kicsit a fejesek elöl. Szóval ott ültünk így ketten a fülkében, és vártuk a jelet. Mindig gyűlöltük amikor megszólalt. Mert amíg csend volt addig nyugtunk volt, ittunk, ettünk, részegek voltunk, bömböltettük a zenét és a szomszédos bárból felcsábított prostikkal ütöttük el az időt. De ha megszólalt, akkor onnantól kénytelenek voltunk elkezdeni a melót. Ezért fizettek minket, így muszáj volt ezt is elvégeznie valakinek. Idővel persze kezdtünk megbékélni a gondolattal, hogy itt fogjuk megérni az öregkort, persze ha megérjük egyáltalán. Egy ilyen világban gyakoriak voltak a “véletlen” balesetek. Főleg ha valaki sokat ugrál, és ez bassza a fejesek csőrét. Végülis ha jobban belegondol az ember, nem volt egy olyan szar meló ez, csak mocskos volt. Rohadt mocskos. A fülke, ahol az életünk legnagyobb része zajlott, legalább méretes volt. Elég nagy ahhoz, hogy akár 10-12 ember is kényelmesen elférjen benne. Mi ketten bőven elfértünk, és még két plusz ágyat is behoztunk.
Néha persze azért voltak olyan napok, amikor már tényleg rohadtul untuk ezt az egészet. Így aztán a lenti bárban mindig öröm volt kikapcsolódni egy kicsit. Főleg a bejáratott, csúcskategóriás prostikkal, akik egy fizetett piálás után mindig kaphatóak voltak a mókára. Ilyenkor mindig jól jött, hogy volt pluszban két hatalmas ágy. Kellett néha egy kis kikapcsolódás, különben már mindketten beleőrültünk volna az állandó monotonitásba.

– Hé – szóltam hátra. – Hogy bírod a strapát, elég szarul nézel ki! – kérdeztem egy gúnyos félmosoly kíséretében.
– Bazdmeg jó? – felelte.
– Óóó…korrekt válasz. –
– Ne baszogass jó?! Tudod hogy az elmúlt 1 hónap alatt, csak 6 napot aludtam otthon? Még…még ma hajnalban is azt a rohadt szellőztetőrendszert próbáltam összerakni. –
Az ajtó felé mutatott, amely mögött egy kanyargós folyosó végében bújtak meg, a szellőzésért felelős ventillátor vezérlő panelek.
– Szarnak ezek bele a kötelező feltételekbe hallod!!? – majd dühösen bevágta a hűtő ajtaját. – Aludtam vagy 4 órát….bazmeg……Te sört kérsz vagy inkább spanglit?
– Jöhet mindkettő….de legyen most előbb 1 zselés. – feleltem.
– Figyelj, elég régóta vagyunk itt, annyira azért nem hinném hogy okod lenne panaszra. Na jó, persze megértem milyen érzés, amikor semmi sem úgy sikerül ahogy szeretné az ember. De hidd el ha ennek egyszer vége lesz, koktélokat fogunk inni a hetes kvadránsban, a Suya tengerparton. Miközben félvér Taykarian luxuspicsák fogják rázni magukat előttünk ruha nélkül. Amennyi pénzt ezek fizetnek, abból egy egész szigetet megvehetnénk, persze ha valaki hajlandó eladni egyet. Manapság nem túl gyakoriak az úgynevezett rendes emberek.
Grig lehuppant a székébe és átnyújtotta a sört.
– Aha, ja…..persze. – mondta tagoltan. – Engem például jobban érdekel, hogy végre kipihenjem magamat, mint bármilyen sziget! Tudod milyen érzés amikor már hetek óta majd szétrobban a fejed, és emberhiány miatt nem kapsz szabit? Mindegy…..szar!!
– Naja, mocskos banda, ezt eddig is tudtuk. Viszont minden szemétségük ellenére legalább a pénzünket azt rendesen kifizetik. Azt legalább nem nyúlják le.
– Ja ja, de a fenébe is. Akkor is itt rohadok már 1 hónapja, Te legalább voltál kint, mikor is?
– Másfél hete. De nyugodj meg, minden ugyanúgy néz ki mint akkor. A sugárzás nem lett alacsonyabb. Viszont pont ezért, legalább van melónk amiért megfizetnek.
– Büdös francba….néha nagyon tudom utálni ezt az egészet…a büdös francba. – mondta mégegyszer. – Jól el lett cseszve ez az egész szar.
– De legalább nem mi csesztük el. Mi csak elvégezzük a melót, felmarkoljuk a dohányt, aztán viszlát. A nagyfejűek cseszték el! Bár tény, hogy akkor biztos kevesebb melónk lenne.
– Lehet…de ami történt, megtörtént. Most már csak az számít, ki hogyan jön ki ebből az elcseszett dologból.
– Igen. – mondtam – Hogy ki bírja tovább.
Kicsit elbambultam az ablakon át, és a gomolygó füstöt bámultam, ami az 500 m2-es kanduártartályból szállt kifelé. Grig törte meg a csendet.
– Hé, neked van egy kutyád!
– Hmm, ja van!
– Neki legalább van aki a gondját viseli.
– Ja, a szomszéd – feleltem –
– Melyik is? Várj kitalálom…a vörös hajú? He hehe..,,most már tudom hogy miért rá bíztad a kutyádat. – vigyorgott szélesen. – A kiscsaj a kutyákért van megőrülve, Te meg a magas, vörös luvnyákért.
– Ezt most hagyjuk jó? – feleltem kicsit mérgesen. Biztos látszott rajtam hogy elpirulok.
– Hé, mintha kicsit elpirultál volna nem? – mondta felcsillanó szemekkel.
– Igen – feleltem – és akkor mi van? Tudod hogy nem szeretem ha a magánéletemben turkálnak, még tőled sem.
Ez volt az egyetlen dolog, ami miatt zavarba jöttem, ha a magánéletemben szereplő nőkről volt szó. Pedig a kis vörössel már legalább 7 vagy 8 alkalommal szeretkeztünk, kutyaőrzés címszóval. Mégis minden egyes alkalommal zavarba jöttem, ha ilyen témákról volt szó.
– Na jó, nem basztatlak tovább! Szóval, mi legyen?
Kérdezte Grig, és bedobta a sörzselét a kis tartályba, ami pár másodperc után, egy halk fröccsenő hang kíséretében szétloccsanva telítette meg a tartály belsejét. Grig a tartály kiöntő nyílása alá rakta a korsóját és megnyomta az apró kioldógombot a tetején. A rekesz kinyílt, és a Sinkayn sör ezer apró buborék kíséretében, habzó patakként ömlött bele a korsóba.
– Múlt héten 97-et pakoltam össze baszod, majdnem 100 lett a vége!! Majdnem 100 baszki, ha nem döglik be már megint az a tetves hidraulika!! –
Mondta hangosan, majd ivott egy kortyot a sörből.
– Te nem iszol? – nézett rám kérdőn.
Meg is feledkeztem a kezemben tartott zselés sörről, melynek oldalán a lecsapódott pára kis patakokban folyt végig, egy kisebb tócsát hagyva maga után a padlón. Bedobtam én is a saját zselémet a tartályba és megismételtem Grig mozdulatait. Nagyot húztam a már sörrel teli korsóból.
– Hát ez kurvajól esik most. – mondtam egy hangos böfögés után.
Grig csak vigyorgott, kicsit részeg volt már. A Sinkayn sörből nem kellett sok, ha az ember módosult tudatállapotba akarta ringatni magát.
– Te figyelj csak. – fordultam felé – Fel kellene takarítanod a tegnapi hányásodat a mosdó padlójáról. Estére megint felhívtam a barnát meg a vöröset, tudod a két hosszúcombú Zioay istennőt. Nem lenne szép látvány, ha ez fogadná őket. Hiszen mégis csak úriemberek vagyunk.
Grig kicsit összehúzta magát, majd mindketten hangos, öblös röhögésben törtünk ki.
– Úriemberek baszod. – mondta fuldokolva. – úúúrieeembeeeereeeeeek…..- visította. – Jó….megcsinálom, persze…ha már úriemberek vagyunk….bwaahahaaa. –
Mondta még mindig hangosan vihogva, kivörösödött fejjel, szája szélén a lecsorgó sörrel, ami apró sötét foltokat hagyott a ruháján.
– Nem leselkedni! – mondta félig vigyorogva, miközben feltápászkodott, hogy elinduljon a mosdó irányába.
Mielőtt még teljesen felálhatott volna a székéből, recsegve megszólalt a hangszóró.
– Figyeljetek gyökerek, újabb rakomány érkezik a ledobóaknán keresztül. Szép nagyot fog szólni, szal’ ellenőrizzétek le ezt a szart, hogy minden faszán működjön. Aztán mehet a többihez. Biztos vagyok benne, hogy élvezni fogjátok. – mondta gúnyosan a hang.
– Áááá…..bazdmeg. – Egy halk kuncogás a vonal másik végén. – Megint kezdődik. –
Grig ráöntötte a sört a hangszóróra, ami egy sistergés kiséretében feladta az értelmetlen küzdelmet a folyadékmolekulák ellen.
– Te köccsssööög….. – súgta közelről egy gúnyos vigyor kíséretében, az akkor már működésképtelen hangszóró felé.
– Hát jó, akkor a takarítást elhalasztjuk.
Vigyorgott, majd köpött egyet a szemetes felé, de szokás szerint nem találta el. Az irányítópult felé nyúlt és megnyomta az acélkékes fényben világító gombot. Hangos, fémes nyikorgás kíséretében, beindult a hatalmas hidraulikus prés.
– Akkor hajrá. – feleltem. – Végülis mi irányítjuk a Galaxis legnagyobb hulladékégetőjét.

Advertisements
  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: