OH2X

Konkrétan évek óta vágytam rá. Ez nálam…hmm….egyfajta gyerekkori fétis. Emlékszem amikor a félhomályos szobában a diavetítő előtt ülve azon izgultam, hogy vajon mi lesz a Bambi nevű őzike sorsa, miközben Édesapám felolvasta és tovább tekerte a diafilm következő képkockáját. Kb. 8 éves lehettem akkor. Szóval…szóval innen eredeztetem ezt a fajta rajongásomat a vetített kép felé. És most…igen….most végre annyi év után teljesült a vágyam. Megleptem magam egy “diavetítő” -vel. :) A boldogságomat nem lehet elmondani 1 mondatban. Konkrétan tegnap óta, amióta megvan, örülök neki mint majom a farkának. Sőt, ez a majom hozzám képest kutyafasza. :) Hmm….hamarosan úgyis szülinapom lesz. 

Szóval….ő lenne az. :)

Reklámok

E3 2011

http://www.hardwired.hu

RAGE – The Well Official Gameplay Trailer

Diablo 3 – Runestones – The Animations and the Game Effects

 

Gears of War 3 – story trailer

Paul Kalkbrenner – Gigahertz (Balaton Sounds)

Dream of the Dreamer

Egy vendéglőben ültünk, ő meg én. Nem kellett kinyitnunk a szánkat hogy beszélhessünk, gondolatban folytattuk a kommunikációt. Pár perce ültünk még csak ott, de én máris többet tudtam meg róla, mint amennyit normális beszélgetéssel el lehetett volna mondani egymásnak. Majd a mögöttem lévő ablakon keresztül bejött egy lány, de nem törte össze, csak átjött rajta, ugyanígy átment az asztalokon és az embereken is. A mi asztalunkhoz érve megállt, két kézzel az asztalra támaszkodott, a szemembe nézett és csak ennyit mondott:
– Áruló.
A velem szemben ülő lány mögé lépett, aki mintha észre sem vette volna ezt a másik lányt, végig folyamatosan velem beszélt, persze gondolatban.
Szóval ez a lány az asztalnál ülő másik lány mögé lépett, megfogta a vállainál a ruháját és egy rántással letépte róla. Ebben a pillanatban ő átalakult, mintha egy sziámi ikerpár ült volna velem szemben, mindketten saját végtagokkal.
A lány, aki letépte ennek a lánynak a ruháit, megfogta a kezemet és kirángatott a vendéglőből. Kacagtam. Ahogy kiléptünk, egy cirkuszban találtuk magunkat. A cirkusz üres volt, sehol senki, csak egy halk 40-es évekbeli jazz zenét lehetett hallani, ami ráadásul nagyon hamisan és recsegve szólt. A félhomályból egy kövér figura jött elő, alsónadrágban, lyukas zokniban, mindenféle színű festékekkel volt összekenve a teste, az egyik keze hiányzott de szemlátomást nem zavarta, mert csak hangosan nevetett, mély, öblös hangon.
A lány megfogta a kezemet és kirángatott a cirkuszból.
Egy udvaron találtuk magunkat, ahol rengeteg ember feküdt szanaszét mindenfelé, akik a kezüknél és a bokájuknál voltak összecsavarozva, összeláncolva, testüket szögesdrótokkal csavarták körbe, volt akinek vaslemezeket csavaroztak vagy kalapáltak a testébe. Ezer sebből vérzett mindegyikőjük. Mindannyian életben voltak még, de hangosan üvöltöttek és sikítottak a fájdalomtól. Volt aki a kezét próbálta felénk nyújtani, de közelebb jönni nem tudtak, érthető okokból.
A lány megint megfogta a kezemet és ahogy megfordultunk, már egy padon ültünk. Körülöttünk hegyekben álltak a halott hústömegek, melyek egykor élő, lélegző univerzumok voltak. Amerre a szem ellátott, minden porig volt rombolva, mindenfelé füst és romok, az ég fekete volt, néhol vörösre festette a tájat a halottak vére.
A lány rám nézett és csak ennyit mondott:
– Ez mind a te hibád, ez mind a te hibád…ez itt…mind a te hibád….

%d blogger ezt kedveli: